Szövegértés, figyelem, koncentráció fejlesztés
Szövegértés és figyelem fejlesztés
Egy dél-afrikai oktatási intézmény 18 tolmácshallgatójával (életkor19-36 év) kísérletet végeztek, melyet egy cikkben publikáltak. Arra keresték a választ, hogy a Tomatis módszer hatással van-e a szövegértési teljesítményre, a személyiség működésére, illetve a figyelemre, koncentrációra és a hangulati állapotokra. Kilenc fő vett részt a tréningen a másik kilenc diák képezte a kontrollcsoportot. A hallgatók az első tréning során 30 órán keresztül fejhallgatón passzívan hallgattak gregorián énekekkel váltakozó Mozart-zenét (közben pihenhettek, kötetlenül játszhattak), majd néhány hét szünet jött. A második fázisban angol szavakat, szövegeket tartalmazó felvételt hallgattak, amiknek frekvenciáját megszűrték, és a felvételen szereplő szavak és mondatok közötti szünetben a résztvevőknek egy mikrofonba kellett megismételniük a szót vagy mondatot, amit aztán a fejhallgatójukban vissza is hallottak. Majd hangosan olvastak egy általuk választott könyvből.
Szövegértés, figyelem, koncentráció fejlesztés mérése

Ezek a készségek, képességek a tanulásban jól kamatoztathatóak: a pontosabb figyelem, koncentráció, a jó szövegértés egyértelmű segítség a tanulás során. A jobb beleérzési készség a nonverbális kommunikációs üzenetek mélyebb megértését jeleni, a jobb előadókészség jobb számadást, magasabb osztályzatot eredményez.
További cikkek a tréningről (klikk itt)